Bővülnek az Erasmus-lehetőségek az ELTE-n

Február elején jelennek meg a 2023/24-es tanévre érvényes Erasmus hallgatói mobilitás pályázatok. A támogatással várhatóan az egyetem több mint 1200 hallgatója utazhat külföldi partneregyetemekre tanulás vagy szakmai gyakorlat céljából.

Az ELTE hallgatóinak minden februárban lehetőségük nyílik féléves részképzésekre jelentkezni – több mint 500 Európán belüli és számos Európán kívüli partnerintézmény között válogatva. Ezek a kiutazások minden évben a következő tanév őszi vagy tavaszi félévében valósíthatók meg. Az ösztöndíj mellett további segítség a jelentkezőknek, hogy a külföldi egyetemeken tandíjat sem kell fizetniük.

Újdonságnak számít a programmal kapcsolatban, hogy a hallgatók már szakterülettől függetlenül is pályázhatnak olyan egyetemekre, amelyekkel az ELTE-nek minden tématerületre kiterjedő Erasmus-keretmegállapodása van. Az egyetem ilyen kapcsolatban áll a CHARM-EU Egyetemi Szövetség intézményeivel, melynek tagjai a Barcelonai Egyetem, a Trinity College Dublin, az Utrechti Egyetem, a Montpellier-i Egyetem, a finn Åbo Akademi, a Würzburgi Egyetem és a Hochschule Ruhr West.

Egész évben lehetőség van a tanulmányok alatt, vagy akár diplomaszerzést követően megvalósítandó, 2–12 hónap időtartamú külföldi szakmai gyakorlatok megpályázására. Emellett a 2021–27-es Erasmus-ciklusban megjelentek új, rövid távú hallgatói mobilitási lehetőségek is. Egyhetes, csoportos tanulmányutakon való részvételre is lehetőség nyílik például a Blended Intenzív Programok keretében. A doktori képzésben résztvevő hallgatók pedig 5–30 napos kiutazásra pályázhatnak kutatási vagy tanulmányi céllal bármely Erasmus-programországban található egyetemre, illetve szakmai vagy nonprofit szervezetbe.

A hallgatók kiegészítő támogatásokra is pályázhatnak, mivel az alapösztöndíj – főként a nyugat-európai országok esetében – nem minden esetben fedezi az összes kiadási költséget. A kiegészítő támogatásokkal viszont a teljes pénzügyi támogatás elérheti akár a havi 400 000 forintot is.

Gyakran okozott problémát, és emiatt sokakat vissza is tartott az Erasmustól az a tény, hogy a féléves tanulmányi vagy hosszú távú szakmai gyakorlati mobilitások esetén a hallgatók sok esetben csúsztak itthoni tanulmányaikkal. Az ELTE a probléma megoldásának érdekében már 74 szak mintatantervében vezetett be úgynevezett „mobilitási ablakot”, vagyis olyan, a kiutazásra ajánlott félévet, amelybe csúszás nélkül beilleszthetők a kint teljesített tárgyak. Emellett ekvivalencia-adatbázis is készült 79 szak esetében, melynek segítségével a hallgatók tudatosan tervezhetnek, illetve előre megnézhetik, hogy egyes külföldi tárgyakat milyen kötelező tárgyként tudják garantáltan elismertetni itthon, egyszerűbbé téve ezzel a kiutazási félév és a külföldi partnerintézmény kiválasztását. Ezek a könnyítések több mint 13 000 hallgatót érintenek.

A 2023/24-es Erasmus mobilitási pályázatok február elején jelennek majd meg, de az érdeklődő hallgatók addig is részletesen tájékozódhatnak a lehetőségekről és feltételekről az egyetem Erasmus-oldalán. Továbbá a külföldi tanulmányokra készülő hallgatók számára az ELTE februártól több személyes konzultációt és tájékoztató rendezvényt is szervez.

Forrás: elte.hu

Képek forrása: consilium.europa.eu, hvg.hu

Author

Ajánlott cikkek