Dávid Réka November 30-án rendezték meg az Egy csésze Európa című rendezvénysorozat különkiadását az Európa Pontban, melynek témája ezúttal az ukrajnai menekült alkotók és gondolkodók helyzete volt. A meghívott vendégekkel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) media design szakjának ukrán vendéghallgatóival, Adával és Darynával, Sós Ágnessel, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) alapító-igazgatójával, valamint Vonnák Diána Margó-díjas íróval, kulturális antropológussal, illetve Ukrajna-szakértővel Szederkényi Olga beszélgetett.
A beszélgetés első felében Szederkényi Olga a MOME két vendéghallgatóját, Adát és Darynát kérdezte a háború kezdete óta eltelt időszakról, személyes élményeikről, egyetemi tanulmányaikról és a művészethez fűződő viszonyukról. Ada az elején fontosnak tartotta megjegyezni, hogy mindketten nagyon szerencsésnek érzik magukat, viszont éppen ezért hangsúlyozta azt is, hogy csak a saját tapasztalataikat tudják megosztani, jelenlétük nem reprezentatív.
Ada családja Ukrajnában maradt, ezért különösen nehéz volt meghoznia azt a döntést, hogy egy másik országban folytatja egyetemi tanulmányait. Sok intézményt felkeresett, de legtöbbjük nem jelzett vissza. Budapestet azért választotta, mert egyedül a MOME ajánlotta fel, hogy más szakon is tanulhat, mint amin eredetileg Ukrajnában. Daryna is hasonló tapasztalatokról számolt be: az egyetemek kilencven százaléka nem válaszolt a megkeresésekre. Először Litvániába menekült a családjával, onnan érkezett Budapestre. A háborúban elvesztette az édesapját, anyja és öccse jelenleg Skóciában él.
Mindketten csak nélkülözhetetlen dolgokat hoztak magukkal, illetve egy-két különösen fontos tárgyat. Daryna a befejezetlen könyveihez ragaszkodott, Ada pedig egy kézzel készített fülbevalóhoz, amelyet tíz nappal a megszállás előtt kapott ajándékba. Az ékszer szimbolikussá vált számára: az élet mulandóságára emlékezteti.
Alkotásaikban mindketten reflektálnak a háborús élményeikre. Ada jelenleg egy olyan projekten dolgozik, melynek középpontjában a belső világ és a környezet ellentmondásossága áll. A projekt Anxiety package munkacímen fut; a kifejezés az ukrán segélycsomag tükörfordítása, és a belső szorongások alkotásban való továbbélését szimbolizálja. Daryna pedig másokkal együtt egy olyan kutatási terven dolgozik, amely azt vizsgálja, hogy az ukrán alkotók személyes háborús tapasztalatai hogyan befolyásolják azt, hogy miként tekintenek az erőszakot ábrázoló művészeti alkotásokra.
Végül mindketten megosztottak egy-egy olyan idézetet, amely az ukrán néplelket tükrözi és amely motiválja őket ebben az időszakban.
A beszélgetés második felében Szederkényi Olga először Sós Ágnest, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) alapító-igazgatóját, dokumentumfilm-rendezőt, majd pedig Vonnák Diánát, Margó-díjas írót, kulturális antropológust és Ukrajna-szakértőt kérdezte.
Sós a háborús események kapcsán elsősorban nem filmkészítőként, hanem közvetítőként van jelen. Az egész évben zajló fesztivál kiemelten foglalkozik a témával. Idáig olyan filmeket mutattak be, mint például a Szabadság tűz alatt (r.: Jevgenyij Afinyevszkij), a Mariupol, harcban a reménnyel (r.: Max Lytvynov) vagy a Szétrombolt kapcsolatok. Utóbbit a Grúziában élő Andrej Loshak rendezte, aki a filmben olyan orosz családokkal készített interjúkat, ahol az egyik fél csak a putyini propagandának hisz, míg a másik fél további hírforrásokhoz is hozzáfér. Ez a megosztottság aztán véglegesen ellehetetleníti a kapcsolódást és szétrombolja a családi viszonyokat.
Sós Ágnes a BIDF külön küldetésének tartja, hogy továbbra is felhívják a figyelmet a háborús helyzetre, mert – ahogy ő fogalmazott –, kötelességünk nem megunni azt. A fesztivált minden évben egy valamilyen szempontból érdekes „hétköznapi hőssel” reklámozzák, akinek az életéből mutatnak be részleteket. Idén kivételesen nem egy, hanem két ember: egy Herszonból menekült ukrán nő és kislánya lesznek a fesztivál hősei. A januári fesztivál mottója pedig ennek apropóján így hangzik majd: Tiszteld az életet, ne ölj!
A moderátor ezután Vonnák Diánát hívta fel a pódiumra, aki éppen egy előadásról érkezett: ukrán diákoknak tartott órát a CEU kezdeményezésére létrehozott Láthatatlan Egyetem Ukrajnáért program keretében.
Vonnák Diána Lvivből (magyarul Lemberg) írta a doktori disszertációját. Lviv egy olyan ukrán város, ahol a lakosság nyolcvan százaléka meghalt a második világháborúban. Kutatásában az foglalkoztatta, hogy mi történik egy szinte érintetlen történelmi örökséggel rendelkező helyszínen akkor, amikor az csaknem teljesen kiürül. Ukrajnával kapcsolatban továbbá az is érdekelte, hogy miben volt más a rendszerváltás ott, mint Magyarországon. A témája aztán egyre aktuálisabb lett: 2013-ban kitört a majdani forradalom. „Azok a kérdések, amikkel úgy kezdtem el foglalkozni mint történelmi örökségekkel, egyszer csak elkezdtek jelen időben is történni” – mondta.
Jelenleg egy dokumentarista projekten dolgozik, melynek keretében olyan emberek történeteit rögzíti, akik elvesztették az otthonukat. Ez egy bonyolult és érzékeny munka, hiszen könnyen traumatizálódhatnak az interjúalanyok. Egy másik projekt során pedig donbaszi művészekkel dolgozik együtt, akik létrehoztak egy online archívumot a veszteségélmény feldolgozására.
Vonnák időközben oroszul és ukránul is megtanult, mert szerinte nem lehet úgy dolgozni, hogy az ember nem beszéli a nyelvet. Munkája során sok művésszel, gondolkodóval, újságíróval ismerkedett meg. A mariupoli Freefilmers avantgárd mozgalom tagjai például nehéz helyzetbe jutott művészeknek gyűjtenek adományokat, illetve nyár óta filmeket is forgatnak a háborúról. Missziójuk, hogy saját eszközeikkel mutassák be a kelet-ukrajnai régiót, mert ez az a része Ukrajnának, amelyet a legkevésbé hallunk „a saját hangján”.
Vonnák zárásként Irina Suvalova ukrán költő versét olvasta fel, melyet ő fordított magyarra. A vers itt olvasható.
Fotók: Csomos Attila
