Hogyan írjunk absztraktot? – Útmutató 5 pontban

„Jelentkezni egy 2000-2500 leütés terjedelmű absztrakttal lehet” – olvashatjuk a legtöbb konferenciafelhívást tanulmányozva. De mégis hogyan írjunk olyan tartalmi összefoglalót, amely felkelti a szervezők és az érdeklődők figyelmét is, hogy utána az előadásunkra is ellátogassanak? 5 pontba gyűjtve olvashatsz az absztraktírás rejtelmeiről.

1. Miről írjak?

Az absztrakt a dolgozatodnak/előadásodnak olyan tartalmi kivonata, melynek lényege, hogy az érdeklődő ennek alapján eldönthesse, valóban foglalkoztatja-e őt az adott téma. Rövid, lényegre törő szöveget kell megfogalmaznod annak érdekében, hogy meggyőzd az olvasót, hogy szánjon időt és energiát a kutatásod tanulmányozására. A figyelem felkeltése mellett ugyanakkor a tartalmi szempontok sem maradhatnak másodlagosak – átfogó képet kell adnod a teljes dolgozatod témájáról.

2. Mik a formai követelmények?

A konferencia, amelyre az absztraktot készíted, felhívásában rendszerint meghatározza a kívánt terjedelmet – vedd tekintetbe, hogy egy konferencia absztraktfüzetében korlátozott a hely egy-egy kutatás bemutatására. Az absztraktba soha ne illessz képet, grafikont, táblázatot vagy hivatkozást; ha a szöveged nyomtatott formában jelenik meg, ezek inkább hátrányt jelentenek a formázás során. Érdemes az intézmény által elvárt kritériumokat követni a betűtípus, méret, sorköz és margó tekintetében. Ha ilyen megkötés nincs, a már jól ismert beállításokat alkalmazd: Times New Roman betűtípus, másfeles sorköz, 12 pt betűméret, normál margók és sorkizárás. Ha pedig nem egy online formba kell bemásolnod az absztrakt szövegét, figyelj a fájlformátummal kapcsolatos megkötésekre is (.doc, .pdf stb).

3. Mik a tartalmi követelmények?

Amennyiben megtaláltad az igazán találó címet az írásodhoz (ez megegyezhet az eredeti dolgozatéval), találj frappáns első mondatot, mely a központi téma meghatározását tartalmazza. Ezután két-három mondatban foglald össze a hipotézised, a kutatásod elméleti, illetve gyakorlati célját. Az absztraktban érdemes még feltüntetned a kutatási módszeredet is – legyen az interjú, kérdőív, esettanulmány stb. Befejezésképp pedig állhat az, hogy beigazolódott-e a hipotézised, mik a konklúziók az adott munkával kapcsolatban – ha viszont ezeket inkább az előadásodra tartogatnád, kérdésekkel is zárhatod az absztraktot. Megfogalmazhatod, hogy a prezentációd során milyen további kérdéseket szeretnél még körüljárni, ezzel is tovább fokozva az érdeklődést.

4. Milyen kulcsszavakat használjak?

A rövid tartalmi összefoglaló mellett azt is kérhetik tőletek, hogy néhány kulcsszóval is lássátok el a dolgozatotokat – például szakdolgozat-feltöltés alkalmával. Ezek a későbbi visszakeresést segítik: ha valaki hasonló területen végzi a kutatását, a te munkádra is rábukkanhat egy-egy adatbázisban. Annak alapján is kiválaszthatod ezt a 3-5 fontos kulcsszót, hogy te magad hogyan keresnél rá a saját írásodra. A címben szereplő információkat nem érdemes ismételni, illetve kötőszót, névelőt vagy kutatási módszert is értelmetlen kulcsszóként jelölnöd. Megadhatod a főtémát, a téma és a cím szavainak szinonimáit; olyan személy-, intézmény- vagy földrajzi neveket, amelyek köré szerveződik a dolgozat. Kerülendő a túl általános, összefoglaló kulcsszó (pl. oktatás, gyermeknevelés), a részletekre koncentráló kulcsszó (pl. tulipán, harangszó), idézet vagy hosszabb szószerkezetek.

5. Hogyan írjak angol nyelvű absztraktot?

Nem ritka, hogy a publikációt/konferenciát megelőzően a magyar nyelvű összefoglaló mellett angol nyelvű absztraktot is kérnek. Ennek terjedelmi, szerkezeti, formázási követelményei megegyeznek magyaréval – ebben az esetben a nyelv(tan)i pontosságra érdemes összpontosítani. Ne online fordítóprogramokkal, például Google fordítóval próbáld meg megoldani ezt a feladatot – ezek a felületek az összetettebb mondatszerkezetek mellett a kutatásod szakkifejezéseit sem fogják ismerni. Ehelyett keress a területedhez kapcsolódó angol szakirodalmi anyagokat, melyekből tájékozódhatsz a témád angol terminusairól.

Ha ezek után is bizonytalan vagy az absztraktod alkalmasságával kapcsolatban, ne félj egy szaktársadhoz vagy oktatódhoz fordulni a szöveg ellenőrzése céljából. További hasznos sablonmondatokat találsz az ELTE-s segédletben, de korábbi absztraktfüzeteket is érdemes átlapozni az inspirálódás érdekében.

A kiemelt kép forrása

Author

Ajánlott cikkek