Köddé vált klubok nyomában – 5. rész

Vác az államalapítás óta jelentős városa Magyarországnak; a Dunakanyar fővárosa az egyik legfontosabb vallási és gazdasági központ. A kiegyezést követően a városban a sportélet is korán fejlődésnek indult. Az egykor első osztályban játszó csapat, a több mint 120 éves Váci Sport Egylet viszont sajnos politikai károk miatt a mára már megszűnt klubok sorát bővíti.

A kezdetek

Budapest közelségének és a fejlett közlekedési kapcsolatoknak köszönhetően a sport eszméje hamar átragadt az Észak Pest megyei városra is. A Váci Sport Egyletet 1899-ben alapította a polgármester, dr. Zádor János, a városi főjegyző, dr. Göndör Sándor és még tizennyolc lelkes sportbarát. A tagok kezdetben a kerékpársportot, az evezést, a vívást, a turisztikát és tornasportot űzték az egyesületben. 1901-ben tenisszel, két évvel később pedig a labdarúgással is foglalkozhattak a sportkör tagjai. Az első hivatalos mérkőzésre 1904-ben került sor, első bajnoki mérkőzésüket pedig 1912-ben játszották le a másodosztálynak számító Pestvidéki kerület bajnokságában, amelyet később meg is nyertek. Ekkoriban az ország közigazgatási egységei és a nehézkes utazási feltételek miatt az első osztályban alig szerepelhettek vidéki csapatok, ez azonban nem gátolta a helyi sportélet virágzását; a váci csapat főként alsóbb osztályokban, a második és harmadik ligában szerepelt kiválóan.

A püspöki székhelyen számos futballcsapat működött a húszas években, többek között az 1917-ben alapított Váci Atlétikai Club (VÁC) és az 1921-ben létrehozott Váci Református Törekvés Sport Egylet, mely a protestáns hívek sportját szervezte. 1925. november 5-től már a város katolikusainak is jött létre futballcsapata, a Váci Reménység Sport Egylet, melynek elnöke 1937-ben a váci kanonok lett. A helyi izraelita diaszpóra gárdája az 1925-ben alapított Váci Testgyakorlók Egyesülete (VTE) volt, míg a munkások csapata a Váci Lemezgyár és a Váci Vas- és Fémmunkások SE (Váci Vasas).

Az eredetileg Váci Sport Egylet, majd Váci Sport Egyesület nevet használó együttes a második világháborút követően folyamatosan váltogatta nevét. Mivel a településen számos gyár és üzem működött, a kommunista hatalom ennek megfelelően keresztelte át újra és újra a csapatot. A rendszerváltásig ezeken a neveken található a Váci SE:

  • Váci Dolgozók Testgyakorló Köre (1949–1950)
  • Váci Vörös Lobogó SE (1950–1954)
  • Váci Petőfi (1955. január – 1955. május és 1958 – 1961. június)
  • Váci Bástya (1955. május – 1956. november 30.)
  • Váci Vasas (1961. november – 1964. december)
  • Váci Híradás Vasas SE (1969 – 1980. július)
  • Váci Izzó MTE (1980. július – 1992. február 3.)

A mérkőzésekre nagyszámú nézőközönség is jegyet váltott: a Labdarúgás című szaklap 1977-es beszámolója szerint átlagosan 2500-3000 ember foglalt helyet a lelátókon, holott a csapat ekkor a harmadosztályban szerepelt.

Irány az első osztály

A változás 1987-ben következett be, amikor a Váci Izzó MTE csapata második helyen zárt, mindössze egy ponttal lemaradva a Kaposvár mögött, kiharcolva ezzel a másodosztályból élvonalba való feljutást. Ezzel beköszöntött a váci labdarúgás tizenhárom szezonon átívelő aranykorszaka. A későbbi sikeredzőt, Csank Jánost nevezték ki a csapat új edzőjének, aki 1989 és 1995 között, 214 bajnoki mérkőzésen irányította a Vácot. Csank munkáját Vass László másodedző és László Attila technikai igazgató segítették. A feljutást és az új tréner kinevezését követően a Duna menti együttes az első osztály egy stabil középcsapatává vált. A rendszerváltozás és a jó eredmények újabb névváltozást eredményeztek: az egyesület Vác Futball Clubbá alakult át. Névadó szponzorként a Samsung támogatta a csapatot; az anyagi hozzájárulás már bajnokesélyessé tette a klubot. Két második helyezést követően a Vác FC-Samsung a Nemzeti Bajnokság első osztályában az 1993/1994-es szezon első helyezettje lett. 

Kiábrándító módon a bajnoki aranyérmet követő évben a csapat a 13. helyen zárt – a Vác középcsapattá fejlődött vissza. Ekkoriban a helyi illetőségű ZOLLNER Elektronik Kft. támogatta a csapatot. 1998-ban hatodik, egy évvel később tizedik helyen zárt a csapat. A névadó szponzor hiánya miatt a klubnak anyagi gondokkal kellett megküzdenie. 2000-ben az utolsó előtti helyen végeztek, kiesve ezzel az első osztályból.

Kiesés és megszűnés

A kiesés nem a második vonalba való visszakerülést jelentette: az ezredforduló nyarán az MLSZ átalakította bajnokságát. Csökkentette az élvonalbeli és a második vonalbeli csapatok létszámát, a kieső jelölteknek kvalifikációs bajnokságban kellett megküzdeniük a szabad helyekért. Az anyagi és vezetőségi problémákkal küzdő csapat lecsúszott ezekről a helyekről, ezért a negyedik vonalban kapott indulási lehetőséget. Az új néven szereplő Vác Város Labdarúgó Sportegyesület évek alatt fokozatosan küzdötte vissza magát az első osztályba. A Dunakanyar Vác FC egyetlen szezont tudott tölteni a legjobbak között, ahonnan az év végén ismét kiestek.

A váci labdarúgás koporsójának az ütötte be az első szögét, amikor a 2012/2013-as szezonban egy angol befektető érkezett az akkor második ligában szereplő klubhoz, a tulajdonosi viszonyok azonban nem lettek tisztázva. A bajnokságot szervező MLSZ következésképpen kizárta a csapatot a versenyből és visszasorolta a negyedik vonalba.

A megyei első osztályban szereplő gárdához visszahívták a korábbi sikeredzőt, Csank Jánost is; vezetésével elkezdődhetett az újraépítés. Két éven belül a Vác FC ismét a második vonalban szerepelt. A folyamatosan változó befektetők és tulajdonosok nem a helyi sportközösséget szerették volna fejleszteni, hanem ki akarták használni a sporttámogatásokkal járó anyagi előnyöket – a váci futball politikai harcok áldozata lett.

Habár a 2022/23-as bajnoki idényre a Vác FC megkapta az indulási jogot, ehhez nem volt anyagi fedezet. Több megoldási kísérlet is napvilágot látott, de hamar kiderült, hogy a feszült politikai helyzetben a klub komoly károkat szenvedett. A több mint 120 éves egyesület megszűnt.

Vácon jelenleg a jövő felé tekintenek, és az utánpótlásra építve igyekeznek visszaállítani az elődök örökségét. A helyi illetőségű Vác VLSE a Pest megyei I. osztályban indított csapatot, az előző szezonbeli U19-es csapatra építve, amely jelenleg az alsóházban található.

Borítókép: vacfc.com, Dénes Tamás ,Sándor Mihály: Baj-nok-csa-pat!

Author

Ajánlott cikkek