Laura Holánszky Váradi Erzsébet (Zsóka) immár negyedik éve vezeti szívvel-lélekkel a BEAC jiu-jitsu szakosztályát. U21-es világbajnokként ismeri a sportág minden szegletét, emiatt rendkívül hasznos kompetenciákra tehet szert az, aki lelátogat edzéseire a Mérnök utcai tornaterembe. A vele készült interjúban Zsóka bevezet minket e nem mindennapi sportág kulisszái mögé, melynek kapui minden ELTE-hallgató előtt nyitva állnak.
Ha marketinges babérokra törnél, és egy reklámszöveget kellene írnod a jiu-jitsunak, hogy nézne ki?
Egy földharc központú küzdősportról beszélünk, amiben fojtunk, feszítünk, ezáltal a másikat feladásra kényszerítjük. Különböző földre viteli elemekkel is tarkított egy-egy küzdelem, emiatt kicsit hasonlít a dzsúdóra, illetve a birkózásra is, de a technikai repertoárt tekintve a jiu-jitsu eltér ezektől a sportoktól.
Első hallásra nem tűnik egy feminin sportágnak, de mivel te is a női nemet képviseled a csapatban, ezt majd megcáfolhatod nekünk a későbbiekben. A szakosztály felépítéséről tudnál kicsit mesélni?
Elsőéves egyetemista koromtól kezdve, négy éve vezetem a jitsu szakosztályt. Jelenleg nagyjából ötven fő edz nálunk, ennyien vették fel a kurzust Neptunban, hiszen csak így tudjuk fogadni a jelentkezőket.
Mondhatni egy exkluzív ELTE-s sportról beszélünk?
Egyelőre igen, a továbbiakra viszont vannak terveink, azt szeretnénk, hogy a csatlakozás lehetséges legyen külsősök számára is, amennyiben nagy érdeklődést tapasztalunk a szakosztály iránt.
A sporthoz fűződő személyes történetedre kanyarodván, hogyan ismerkedtél meg a jiu-jitsuval? Űztél valami más sportágat előtte?
Igen, úsztam korábban, amit egy sérülés miatt abbahagyni kényszerültem. Ezután két évnyi sportágkeresés után sikerült meggyőznöm a szüleimet, hogy küzdősportot szeretnék űzni. Az első edzésem után megfogalmazódott bennem, hogy a továbbiakban is ezt a sportot szeretném folytatni.
Avagy fojt-atni, ha már a küzdés elemei is szóba kerültek?
Akár, így is mondhatjuk! (nevet)
Visszatérve az úszó múltadra, az úszást sokan monoton sportnak gondolják. Neked hiányzott-e az úszásból valami, amit esetleg később a jiu-jitsuban megtaláltál?
Elsősorban a sérüléseim miatt nem mentem vissza úszni – bár a jitsu sem feltétlen egy ’testbarát’ sport, itt is lehet szép sérüléseket szerezni. Amit itt kaptam, az egy támogató közösség: szerencsére elképesztően támogató csapatom van. Emellett sokkal szélesebb a technikai repertoárja ennek a sportnak, emiatt többet lehet benne látványosan fejlődni, míg ez az úszásról nem feltétlen mondható el.
Valamint itt mindig tudsz feljebb lépni, hiszen szerezhetsz különböző öveket. Ez a rendszer akár még az amatőrök számára is motiváló lehet.
Van, aki számára motiváló, illetve van, aki csak azért csinálja a jitsut, hogy legyőzze önmagát a tatamin, nem pedig azért, hogy különböző öveket megszerezzen. Ma már én is azt vallom, hogy nem számít, milyen öve van az embernek: az a legfontosabb, hogy miben tudott fejlődni az adott edzésen, illetve az adott edzés után hogyan tud kilépni a teremből.
Ehhez a felfogáshoz szellemileg meg is kell érni, jól gondolom?
Igen, mindenképp. Nekem például hat és fél évembe telt, hogy idáig eljussak.
Képességeket tekintve, hogy néz ki az a „fegyvertár”, amely szükséges ahhoz, hogy valaki sikeres legyen ebben a sportágban?
Az akaraterő megalapozza azt, hogy ebben a sportágban magadhoz mérten sikereket érj el. Az akaraterő alatt nem csak azt értem, hogy szeretnéd egy adott célodat megvalósítani, hanem hogy az után sem adod fel, miután azt az általad kitűzött célodat elérted. Ezenkívül a mozgáskoordinációt emelném ki, ezt azonban látványosan lehet fejleszteni akár egy edzés keretein belül is, erre mindig külön hangsúlyt fektetek.
Feltételezem, hogy a csapatban nem mindenki a jitsuval indította a sportkarrierjét. Fogalmazódott-e már meg benned olyasféle megállapítás, hogy valamely sportágból érkezőknek esetleg jobban megy a jitsu, mint másoknak?
A vívóknál figyeltem meg azt, hogy sokkal jobb reflexekkel rendelkeznek, mint az átlag, amit hatékonyan bele tudnak építeni a jitsu-jukba. Van nálunk egy lány, aki vívó volt korábban, és két év alatt olyan elképesztő fejlődésen ment keresztül, amit el sem tudtunk volna képzelni ilyen rövid idő elteltével.
Vannak esetleg kezdeti félelmeik azoknak, akik először látogatnak le hozzád egy edzésre?
Vannak olyanok, akiknek ránézésre sem tetszik ez a sportág, viszont ha adnak egy esélyt annak, hogy leküzdjék a félelmeiket a közeli testi kontaktussal, esetleg az esésekkel szemben (hiszen itt azért eldobnak küzdelem közben), már megtették az első lépést. Egyesekben az vált ki félelmet, hogy a másik mekkora kontrollal rendelkezik a teste felett, de mi itt az edzéseken nagyon-nagyon figyelünk egymásra. Ezt a fajta bizalmat is ki kell építeni, ami egy edzés alatt sokaknak nem egyszerű. (…) A félelem egyfajta görcsösséget is okozhat sokakban, ami abban nyilvánul meg, hogy nem eresztik ki a végtagjaikat, félnek attól, hogy bajuk esik. De ez az érzés pár edzés után rendre elmúlik.
A különböző tudásszinteket figyelembe véve, külön edzéseket tartasz a kezdőknek, illetve a haladóknak is?
Az edzéseket ömlesztve tartom, közösen a kezdőknek és a haladóknak egyaránt. Ennek többek között az az oka, hogy úgy gondolom, a kezdők akkor tudnak a legtöbbet fejlődni, ha a haladókkal együtt dolgoznak. Én magam is így kezdtem annak idején, és biztos vagyok benne, hogy nem fejlődtem volna ilyen ütemben, ha egy kizárólag kezdőknek induló csoportban edzettem volna.
Egyfelől motiváló lehet tapasztaltabbakkal küzdeni, valamint példaképként is tekinthetnek rájuk az amatőrök, jól gondolom?
Ez is igaz, ugyanakkor sokaknak bántja az egóját, ha lefeszítik vagy épp lefojtják a tatamin. Minél motiváltabbak ezek az emberek annak érdekében, hogy a következő edzésen ez ne történjen meg, annál több technikát próbálnak meg akár otthon átnézni, és ezeket előszeretettel építik be az edzésen történő küzdelembe.
Sokan nem tartják nőies sportnak a küzdősportokat, emiatt általánosságban nem is találni annyi lányt az efféle edzéseken. Női edzőként sikerült bevonzanod lányokat ebbe a sportágba?
Az rendkívül motiváló tényező, hogy nő az edző. Mivel a Neptunban is ezt látják először a jelentkezők, bátrabban is jelentkeznek hozzánk lányok. Egyébként körülbelül 1:6 arányban vannak lányaink, szóval szerencsére ők is szép számmal képviselik a szakosztályt, a legutóbbi edzésen például nyolcan.
Mivel mentális energiákat is bőven mozgósít ez a sport, van-e valamilyen módszer arra, hogy egy fárasztó nap után is jól tudjatok teljesíteni egy-egy küzdelem során?
Ha már egy nehéz nap után eljönnek edzésre, megcsinálják a bemelegítést – ami elég sok energiát kivesz –, kicsit jobban belehelyezkednek az adott közeg légkörébe, az már, úgy gondolom, félsiker. Igyekszem minél nyitottabban, minél több humorral fűszerezve tartani az órákat, ezáltal oldottabb hangulatban telnek a bemelegítések, valamint a küzdelmek is. Talán emiatt a tanítványaim sokkal inkább ki tudják zárni az aznapi problémáikat. Ha stresszesebb napot követően érkeznek is, edzés után mindenkitől azt hallom, hogy sokkal jobban érzi magát.
Mit gondolsz, egy küzdelemben a fizikai rész a hangsúlyosabb, vagy az, hogy mennyire tud jelen lenni az illető aznap mentálisan?
Ez a két dolog együtt jár. Annak, hogy mennyire tudsz fizikailag teljesíteni, előfeltétele, hogy ott legyél fejben. Többször fordul elő sérülés olyan esetekben, ha nem vagy ott mentálisan, ellenben fizikailag túlerőlteted magad. Azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy jöjjenek le edzésre, de érezzék a saját határaikat az adott napon. Szerencsére a csapat nagyon alázatos a sporttal szemben.
Ez pedig sok esetben nem egy magától értetődő hozzáállás.
Úgy gondolom, a tanítványok egy ideig úgy viselkednek, mint az edző, majd utána megtalálják a saját útjukat. Ha már az elején megtanulják az alázatot, később is a helyén fogják tudni kezelni a saját sikereiket, legyen szó sportról vagy akár a magánéletről is.
Több olyan szituációba kerülünk egy-egy küzdelem során, ahol eldönthetjük, hogy vagy nagyon fog fájni a karunk másnap, vagy, félretéve az egónkat, feladjuk a küzdelmet. Rengetegen inkább nem adják fel, csak hogy az egójuk ne sérüljön. Azonban egy edzést el kell különíteni egy versenytől.
Mit gondolsz, az alázaton kívül mit kaphat egy diák a jiu-jitsutól?
Közösséget mindenképp, valamint egy olyan kontrollt a saját teste felett, amit, úgy gondolom, más sport nem tud megadni. Elképesztő mód megismered a testedet, egészen a legapróbb ízületig. Valamint feltérképezed, hol vannak a saját határaid, és útmutatást kapsz ahhoz, mit tehetsz, hogy átlépd azokat. Nem is beszélve a mások iránti feltétel nélküli bizalomról.
Végül pedig arról kérdeznélek, hogy a küzdelmeken kívül mennyire tartotok össze a csapattal. Szoktatok egyéb programokat szervezni?
Edzéseken kívül számos csapatépítőt szoktunk szervezni, minden félévben el szoktunk menni beülni valahova enni-inni, beszélgetni, jobban megismerni egymást. Mind ELTE-s hallgatók vagyunk, az ilyen alkalmakon pedig kapcsolatépítés mellett a többi karról is lehetőség nyílik megismerni a többieket. Többek között szerelmek is szövődtek már nálunk.
Az edzéseken és csapatépítőkön kívül pedig a továbbképzésekre is nagy hangsúlyt fektetünk. Múlt félévben például részt vettünk egy szemináriumon, melyet Szekeres Ákos mester tartott Budaörsön. A befolyt összeget a BEAC jiu-jitsu teljes egészében jótékony célra, a MáSzínház támogatására ajánlotta fel.
Fotók: ELTE Online
