Laura Holánszky Tomaschof Kata a mindennapokban kerékpáros ételfutárként keresi a kenyerét, azonban bizonyította, hogy az élsport és a munka jó időbeosztással megférhet egymás mellett. Zöldfülűként állt rajthoz az idei nagyatádi Országos Hosszútávú Triatlonbajnokságon, ahonnan abszolút női győztesként távozhatott.
A triatlonos „ranglétrát” ezennel végigmásztad, hiszen számtalanszor indultál már sprint, olimpiai, illetve középtáv versenyeken. A korona azonban egy augusztusi hétvégén került fel a gyűjteményre, életed első Ironmanjével. Volt-e különösebb motivációd, hogy mindig egyre hosszabb távokon neveztél be triatlonos megmérettetésekre?
Bakancslistámon szerepelt egy Ironman teljesítése, ki akartam próbálni, végig tudok-e menni ezen a távon. Gyerekkorom óta sportolok, így tisztában voltam vele, hogy egy ilyen megmérettetés komoly felkészülést igényel, emiatt előtte mindenképp szerettem volna pár féltávú versenyt (1,9 km úszás, 90 km kerékpár, 21 km futás) is teljesíteni. Szerencsére azt tapasztaltam, hogy a hosszabb távú versenyek fekszenek nekem, nem szeretek kapkodni.
Mikor érezted először úgy, hogy megértél egy Ironman teljesítéséhez? Munkádból adódóan is órákat ülsz egy nap nyeregben, ez is hozzásegített a döntés meghozásában?
A bogarat edzőm, Molnár Gergő ültette a fülembe egy téli csapatmegbeszélés alkalmával, amikor is a következő szezon versenyterveit szövögettük. Magamtól még biztos halogattam volna a nevezést. Ami a futárkodást illeti, pont egy éve kezdtem el ezt a munkát, úgy érzem, ezáltal erősödtem bringán, talán ügyesebb is lettem, úgyhogy ez plusz önbizalmat adott a jelentkezéshez.
A munkád szerencsére rugalmas, azonban mivel fizikai erőfeszítést igényel, sok energiát emészt fel napközben. A futárkodás mellett heti hány órát tudtál edzeni, és ezáltal felkészülni az Ironmanre?
12-14 óra edzésidő lehetett, de ez nagyon változó volt. A versenyt megelőző pár hétben például nem sokat dolgoztam, többször annyira fáradtnak éreztem magam, hogy inkább a pihenésre voksoltam.
Hogy néztek ki a nagy nap előtti előkészületek? Komoly koordinációt igényel már a verseny előtt a frissítés előkészítése, a szénhidrátraktárak feltöltése és persze az elegendő pihenés összehangolása…
A frissítésemen még jócskán van mit csiszolni, tisztában voltam vele, hogy ez egy fontos kritériuma lesz a versenyemnek. Már az előtte lévő héten kifejezetten próbáltam arra figyelni, hogy minél több szénhidrátot vigyek be, ezzel feltöltve a glikogénraktáraimat. Persze a megfelelő mennyiségű alvásra is igyekeztem figyelni, bár alapból is elég sokat szoktam lustálkodni.
Idén a szokásos negyven fok helyett esős idő várt benneteket a pályán. Ez befolyásolta-e valamelyest a lelkiállapotod aznap reggel, vagy esetleg a kitűzött célidőd?
Szerencsére nem nagyon befolyásolt az időjárás, pedig nem szeretem a hideget. Kerékpározás elején fáztam egy kicsit, de még magamat is meglepve elég jól kezeltem a helyzetet. Az eső miatt jobban sajnáltam viszont édesapámat és a testvéremet, akik aznap a segítőim voltak.
A 3800 m úszás, 180 km kerékpár, illetve a 42,5 km futás még külön-külön teljesítve is embert próbáló. Tartottál-e valamelyik diszciplínától, és valós volt-e végül ez a félelem?
Az úszástól egyáltalán nem tartottam, hiszen egy átlagos úszóedzésen is bőven teljesítjük ezt a távot. A bringától és a futástól viszont annál inkább, hiszen sem 180 kilométert nem tekertem egyben, sem pedig maratont nem futottam még. Úgyhogy mondhatni ez egy kamikaze akció volt. Illetve féltem attól, hogy a futás második felére nem marad erő, de nagyon figyeltem arra verseny közben, hogy ne vigyen el a lendület.
A kerékpár részt a versenyzőknek egyedül haladva, egymás után 10 m helyet hagyva kell teljesíteni. Nem szabad közben zenét hallgatni, teljesen magára van utalva a versenyző, afféle magányos utazás veszi kezdetét azzal, hogy felszáll az illető a kerékpárra. Számodra kikapcsoló volt-e ennyi időt a saját fejedben tölteni, illetve voltak-e holtpontjaid vagy vitáid magaddal a tekerés során?
Egyáltalán nem unatkoztam kerékpározás közben, sőt, kifejezetten élveztem. Mindig találtam valamit, ami lekötötte a gondolataimat, például, hogy miért követ egy villogó mentőautó kilométereken keresztül. Illetve alapból sokat szoktam egyedül edzeni, úgyhogy nem volt szokatlan a helyzet.
Mivel oldottad meg az energiapótlást a három sportág közt?
Kerékpáron volt rajtam egy övtáska, amiben sótabletta, holland karamellás keksz lapult alufóliába tekerve, illetve gumicukor. Nem fogyott el minden, ugyanis 100 km körül teljesen átázott a csomag, úgyhogy a frissítő állomásokon felvett banánnal helyettesítettem őket. Ezen kívül volt nálam egy kulacs, 6 db High5 elektrolit tartalmú géllel, kevés vízzel hígítva. Ebből, utólag visszatekintve, lehetett volna nálam nagyobb mennyiség. Futáson már csak vízre, izotóniás italra, sótablettára és energiagélre volt szükségem.
Futáson már közvetlenebb kapcsolatba kerülhettetek a közönséggel, ilyenkor a szurkolások is elképesztő húzóerővel bírnak. Milyen érzés volt megtapasztalni, hogy több száz ember, köztük a család és a barátok, buzdít titeket a kordonok mögül?
A közönség tényleg fantasztikus volt! Voltak köztük ismerőseim, de sok olyan ember is, akiket nem ismerek, mégis a nevemen szólítottak és szurkoltak nekem. Ez nagyon sokat jelentett!
Euforikus érzés lehetett ennyi idő folyamatos mozgás után átszakítani a célszalagot. Te melyik táborba tartozol, azok közé, akik azt mondják, soha többet nem indulnak ilyen őrültségen, vagy azok közé, akik elkezdik a visszaszámlálást a következő évi versenyig?
Természetesen az utóbbi táborba tartozom, főleg, hogy idén amúgy is eléggé elkaptam a fonalat a versenyeket tekintve. Nagyon boldog vagyok, hogy teljesítettem egy ilyen távot, aminek ráadásul minden percét élveztem, és azt hiszem, ez a lényeg.
Fotók: Röhrig Dániel, Vanik Zoltán
