Mi köze a környezetvédelemnek a filmekhez – és fordítva? – A IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválról

Idén 105 országból mintegy 1260 filmmel jelentkeztek hazai és külföldi stúdiók neves alkotói a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával megrendezett IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra, melyre idén május 19-21. között kerül sor a gödöllői kastélyban. Az idei mustra fő témája a víz világa lesz, vagyis az erről szóló példák és párbeszédek: a víz-hangok.

A nemzetközi produkciókat a zsűrielnök, ifj. Vitray Tamás biológus, operatőr, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztője, Takács Rita szerkesztő-rendező, Szalay Péter Balázs Béla-díjas rendező és Vladimir Blazevski macedón rendező, forgatókönyvíró díjazza, míg a Kárpát-medence természeti értékeit összegyűjtő filmeket Széll Antal természetvédelmi szakember, filmes és fotós vezetésével Németh Beatrix televíziós szerkesztő és Kátai Róbert rendező rangsorolják. A tavaly indított népszerű Third Eye versenyprogramba – az amatőr kategóriába – idén is rekordszámú nevező érkezett. Az ingyenesen látogatható IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválon a filmek mellett a természet megörökítésével és annak megóvásával kapcsolatos szórakoztató és edukatív programokkal, workshopokkal találkozhatnak mindazok, akik május 19-21. között ellátogatnak a gödöllői Királyi Kastélyba.

Kép forrása: a sajtó rendelkezésére bocsátott képek

Mivel foglalkozik a Kék Bolygó Alapítvány?

A Kék Bolygó Alapítvány célja a klímaváltozás ellen való tenni akarás, ennek többoldalú, cselekvésalapú megközelítése. Ezen munka része a tudományos-szakértői tevékenységek, a fenntartható gazdasági fejlődést segítő kezdeményezések, a lakosságot és embereket érintő törekvések és kampányok, valamint a fiatalabb generációkat megszólító kezdeményezések a fenntartható jövővel kapcsolatban.

Mi a filmfesztivál célja?

A rendezvény idei fókusza a Föld egyik legnagyobb gondjaként megjelenő vízproblémára irányul. A vízre, ami ha nincs, nem létezhetünk. Ha túl sok van, elveszünk. Ha elszennyeződik, megmérgezi az életünket és a környezetünket.

A fesztivál célja, hogy meghalljuk a VÍZ-HANGOKAT, és hogy az általuk inspirált filmek aztán beszélgetéshullámokat és egymást alakító hangokat keltsenek.

Talán még időben vagyunk, hogy minden ember megértse, mit jelent ennek a bolygónak a fenntartható vízgazdálkodás, a vizek élőhelyei, a tavak, a folyók és az óceánok.

Milyen magyar filmekre számíthatunk a fesztiválon?

Idén 105 országból mintegy 1260 filmet neveztek, köztük a világ olyan vezető műhelyei, mint a Terra Mater Factual Studios, vagy a Marco Polo Film AG. Olyan nemzetközileg is elismert és az előző években díjazott rendezők küldték el legújabb alkotásaikat, mint Yann Sochaczewski, Mathieu Le Lay, Jan Haft és Dan Dinu.

A nemzetközi filmkészítők mellett számos ismert hazai alkotó is nevezett a versenybe. A korábbi években díjazott filmesek közül többek között Szendőfi Balázs, Poroszka Magyar Zsolt, Fehér Zoltán, Kriska György, Garai Cintia és a Wildlife Messengers legújabb filmjei is megmérettetik magukat.

A Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmszemlére három kategóriában is lehetett nevezni: Természetfilm, Rövidfilm, valamint Rajz- és animációs film. Emellett külön kategóriákban mérethették meg magukat a hazai tájak filmesei: Kárpát-medence Természeti Értékei Filmszemle keretében Természetfilm és Rövidfilm kategória került meghirdetésre, továbbá egy Third Eye kategóriában várták a lelkes amatőr filmeseket is.

A programról további információkat a fesztivál honlapján, ide kattintva szerezhettek.

Kiemelt kép forrása: a sajtó rendelkezésére bocsátott képek

 

Author

Ajánlott cikkek