Megjelenítve: 1 -1 / 1 eredményből

Ma kezdődik a 13. Frankofón Filmnapok

Március 1-jén 19.30-kor a Francia Intézetben a Csapó! című vígjáték nyitja a 13. Frankofón Filmnapokat. Március 12-éig a budapesti Uránia és Toldi moziban, az Art+ Cinemában és a Francia Intézetben 26 kortárs frankofón alkotást – köztük több díjnyertes filmet – nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Vígjátékok, romantikus és történelmi filmek, drámák, animáció, zenés dokumentumfilm, krimi, thrillerek és egy sci-fi paródia is színesítik az idei programot. A francia filmek mellett szerepel belga, kanadai, koszovói, marokkói, román, svájci, tunéziai és magyar alkotások is szerepelnek a kínálatban. Az esemény idén kiemelt figyelmet szentel a nőknek. Az Annie és a harag című film nőnapi vetítése után a PATENT Egyesülettel lesz beszélgetés az abortuszról, A vád március 11-i vetítése után pedig a NANE pszichológusa és a PATENT Egyesület jogásza osztják meg gondolataikat.