Megjelenítve: 31 -40 / 133 eredményből

Budapest Nagyregény – Így írnak ők

November 28-án folytatódott a Mindenki Erzsébetvárosa rendezvénysorozat, amely ezúttal a frissen megjelent Budapest Nagyregény kapcsán szervezett kerekasztal-beszélgetést. Az esemény vendégei a regény Erzsébetvárosról szóló fejezetének szerzője, Kemény Zsófi, Nyáry Krisztián író és Török András művelődéstörténész. Az estet Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter moderálta.

Turbómagyar piroscsizma, liberális magnetofon

Nehéz fába vágta a fejszéjét Regős Simon és Horváth Csaba társulata, mikor a kultikus Illyés Gyula-szociográfia színpadra vitelére szánta el magát. Hiszen még regények dramatizálása is általában komoly és nehezen teljesíthető feladatot jelent – hát még egy esszéé! Ezt figyelembe véve talán nem is tűnik akkora csodának, hogy nem igazán sikerült leküzdeni a műfaji és tematikai adottságok akadályait – ilyen volt a Puszták népe (társadalmi szorongásról) az Ódry színpadán.

Késelés Villával: Női szerepek az irodalomban

A Késelés Villával irodalmi-kulturális beszélgetéssorozat novemberi epizódjára látogattunk el a Nyitott Műhelybe. A „Saját szobák” címet viselő alkalom azt volt hivatott tárgyalni, hogy milyen interakcióban lehet az anyaság és az alkotás, milyen női szerepek léteznek az irodalomban, illetve, hogy a pályakezdés milyen kihívásokat rejthet egy fiatal nő számára.

„Vitalitás és derű” – Bacsó Béla könyvbemutatója a BTK-n

Ahogy mondani szokás, „rendhagyó” eseményen vehettek részt azok, akik –intellektuális szakadatlanságtól fűtve, az előadásaik, szemináriumaik után még – este hat órakor betévedtek az esztétika tanszékre. Itt került ugyanis bemutatásra Bacsó Béla Tanár Úr új tanulmánykötete, az Esztétika és műértés a Kijárat Kiadó gondozásában.